Pécs | Vasárnap estig még látogatható az a dinoszaurusz-tárlat, amelyet épp tíz éve mutattak be először Németországban. Igaz, Pécsett van egy másik, állandó dinó-kiállítás is.
Forrás: bama.hu
Az Expo Center udvarán felvert sátorban szereplő harmincnégy őshüllőutánzat mellett ugyanis a tv-toronyban rendezték be a város állandó, és (a toronyba való feljutás díját nem számítva) ingyenes dinó- (és a Mecsek történetével foglalkozó) kiállítását. Ez utóbbi pedig igazán a miénk, ezt vallja legalábbis Szász István, a mecseki kiállítás megálmodója.
A miénk, hisz az első magyarországi dinoszauruszlelet éppen Baranyában, a pécs-vasasi szénbányákból került elő. És ma itt, a tv-toronyban éppen annak az őshüllőnek az elképzelt mását állították fel (a kétméteres szobor a közelmúltban nevet is kapott, MEDINO-nak hívják), amely egykoron uralta a Mecseket. A mai Mecsek előterében akkoriban tenger hullámzott, a szárazföldön pedig két, legfeljebb három méter magasra növő, s a fejtől a farok végéig számítva nagyjából ugyanilyen hosszú (feltételezhetően) növényevő hüllő élt.
A dinoszaurusz – amely egyes tudósok szerint a ma élő struccok őse lehetett – lábnyomát előszőr egy geológus, Wein György fedezte fel 1966-ban. A leletet 180 millió évesre becsülik, ehhez hasonlóra az első felfedezést követően több ezerre bukkantak a Mecsek bányáiban. Az 1966-os szenzációról azonban hamar megfeledkeztek, csak a szűk szakmai kör őrizte emlékét, meséli Szász István (aki földrajz-történelem szakon végzett a pécsi egyetemen, mielőtt turisztikai vállalkozásokba kezdett volna).
Mintegy tíz évvel később, Komlón bukkantak hasonló hatalmas madárszerű lábnyomra, amely Kordos Lászlóhoz került. A ma a Magyar Állami Földtani Intézetet vezető tudósnak gyanús lett a komlói lelet, és ekkor kanyarodott vissza ismét a Pécs határában fellelt lábnyomhoz. A két őskori emlék olyannyira hasonlított, hogy Kordos arra jutott, új hüllőfajról van szó, amelyet Komlosaurusnak nevezett el. A több ezer hüllőláb- és faroknyom mellett csontokra senki sem bukkant ez idáig, Szász István szerint erre csekély is az esély. Azt viszont fontosnak tartotta kiemelni, hogy minden szempontból Pécsé és Komlóé az elsőség a honi dinófronton.
|