Bátran állíthatom, különleges dolgot hoztunk össze Péliföldszentkereszten. Magyarországon egyedülálló lépés, hogy egy szerzetesrend az ökoturizmus témakörében látogatóközpont megnyitására vállalkozzon. Ahogy példa nélküli az is, hogy egy kiállítótérben kapjon helyet a leginkább világinak mondott természetvédelem és a vallásos tartalommal megtöltött teremtésvédelem gondolata. Ki mondja majd ezután, hogy a vallásos és a természettudományos világkép összeférhetetlen? A szalézi rend és a Gerecse Natúrpark gondolt egy merészet, egymással összefogva, egy kiállító térben mutatja be a zsidó-keresztény gondolatiság alapjait, a Gerecse védendő természeti, kulturális értékeit, amit aztán könnyen befogadható turisztikai termékké alakított. Ezzel a nem olyan egyszerű szintézissel a pécsi Geo-Graf Kft.-t bízták meg. Azt gondolom, szakértő kollégáimmal sikeresen teljesítettük a kihívást. Egyben reflektáltunk korunk égető környezeti problémáira is. Mit hagyunk az utókorra? Hol tévesztettünk utat? Miként értelmeztük félre a Teremtő szavait? A katolikus hívők számára Ferenc pápa Laudato si’ enciklikája jelölte ki erre a kérdésre a választ, az ökológiai megtérés felé vezető ösvényt. Hogyan tudják a zarándokok, vallásos, nem vallásos természetjárók mindezeket az elveket átélni a gyakorlatban, gyakorolni a Gerecse Natúrpark területén? A kiállítást végig kíséri a témában rejlő feszültség, a dualizmus, a kulturális és gondolati tükröződések, szimbólumok. Nem lövöm le a poénokat és a választ. Aki mindezekre kíváncsi, áprilistól személyesen is megtapasztalhatja a látogatóközpontban. És ha már ott vagytok, sétáljatok egyet a környéken. Higgyétek el, van élet a Balatonon és a horvát tengerparton túl is.
|