A kiállítás kivitelezés olyan műfaj, mint a szex. Vannak a gyors kalandok és vannak a hosszabb előkészítést igénylő, elmélyültebb együttlétek. Ilyen volt a nemrég megnyílt Komlóverzum, a komlói őstörténeti és bányászati múzeum, melyet több, mint 10 éves előkészítő munka előzött meg. Sőt, ha még messzebb visszamegyek az időben, először 2006-ban kerültem kapcsolatba a Komlosaurusal, amikor egy kis, a Mecsek érdekességeit bemutató kiállítást gründoltam össze saját pénzen, a pécsi Tv-torony egy félreeső helyiségében, majd létrehoztam a Wikipédián a Komlosaurus szócikket. Szóval, ez így már majdnem 20 év. Jelen kiállítás elsősorban a Magyarország elsőként felfedezett és legidősebb (200 millió éves) dinoszauruszának, a Komlosaurus carbonisnak állít emléket, de szólnunk kellett a Villányi-hegység környékén talált, egyéb fura őshüllőkről, ősmaradványokról, különleges geológiai jelenségekről is. A tárlat az őshüllőkön túl utal a minden hasonló felfedezés alapját jelentő mecseki kőszénbányászatra, illetve a jégkorszaki élővilág leleteire is. A Magyarországon fellelhető két gyapjas mamut rekonstrukció közül itt látható a legfrissebb (a másik a budapesti Természettudományi Múzeumban van), de a szakértők szerint ez a jobb… Köszönet a Geo-Graf Kft. munkatársainak és partnereinek, a Komlói Önkormányzatnak, a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetének és persze a dínóknak, mamutoknak is, hogy szerencsére pont itt, a mai Mecsek-hegység környékén szenderültek jobb létre.
Referenciák
A magyar néphagyomány az igazi tavasz kezdetét Szent György napjától, azaz április 24-től számítja. Ekkor van a „kihajtás” Hortobágyon, ilyenkor hagyják el a jószágok a téli szálláshelyeiket, hogy aztán ősszel, Szent Dömötör-napján, a hideg beálltával az állatokat behajtsák a pusztai legelőkről a téli szálláshelyükre. Erre az ünnepre idén most hétvégén került sor, ami talán kevésbé ismert a debreceni virágkarnevál árnyékában, holott sokkal ősibb ünnepről van szó, mi több, nincs is még egy ilyen esemény Magyarországon. A két dátum között a hortobágyi pásztorok a legelők igazi urai. Ám a pásztorok mellet mások is jelen vannak a területen. A Hortobágyi Nemzeti Park munkatársai a természeti környezet megóvásán munkálkodnak. Az ő tevékenységüket, a pusztán rejtőzködő rendkívül gazdag növény és állatvilágot, a hortobágyi mesteremberek munkásságát, életmódját tárja a látogatók elé a Pásztormúzeummal szemközti Látogatóközpont és Pusztai Kincsestár. Ennek a kiállításnak a megújítására 2023- 2024-ben a Grafit Műterem elképzelései alapján a Geo-Graf Kft. kapott megbízást. Jelentem, a feladat teljesült. Bővebben: https://www.haon.hu/…/2024/04/kihajtas-hortobagy-pasztorok
1785 óta áll mai formájában Hortobágyon, a csárdával szemközt, a Szekérállás. Először az 1960-as években került sor itt kiállítás berendezésére a pusztai élet rekvizitumaiból, a Hortobágy növény- és állatvilágáról. Az egykori szekérállást ez alkalommal keresztelték el Hortobágyi Pásztormúzeum névre. Az 1970-es években a kiállítás anyagát felújították és a Hortobágyon használatos járművekkel tovább gyarapították. Ennek a folyamatnak az utolsó állomása a 2024. március 28-án megnyitott új kiállítás, melyet a Geo-Graf Kft. kivitelezett. Azt gondolom, eddigi legnagyobb szabású munkánk volt. A tervezést a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársai, meghívott kurátorok mellett a mi csapatunkból Norbert Vasváry-Nádor pécsi belsőépítész és Kiss Gábor segítették. A műszaki kivitelezésben köszönetet szeretnék mondani Zoltán Ferenc „asztalos művésznek” : ), a dekorációban a szentlőrinci GraphX STÚDIÓ-nak és a kiállítóteret felöltöztető, ugyancsak pécsi, Prell Anett grafikus művésznek. A zseniális filmeket Karácsony Sándor készítette, az informatikai fejlesztésben Körösparty András és csapata segített.
A kiállítás koncepciója a pusztai évkörre épül, közepén a Szuperszigettel, ami sűrítve mutatja be a sietős látogatóknak a lényeget. És igen, kérdésre válaszolva ma is élő pásztorkultúra van Hortobágyon, tehát nem a múltról, hanem a jelenről és a jövőről szóltunk. Aki azt gondolja, a pásztorság abból áll, hogy mint Regős Bendegúz csak heverészik a mezőn, miközben az állatok legelésznek, az sürgősen jöjjön el ide, eloszlatni magában ezt a tévhitet. A pásztorkodás egy nagyon összetett, nehéz szakma. Emellett a Világörökség részét képező hortobágyi pásztorkultúra, illetve az általuk formált kulturtáj valódi Hungarikum, ami külső megjelenésében turistacsalogató jelenség is. Ám számomra kedvenc pásztoridézetem mondta el a lényeget: „Nekünk nem a hagyományt kell őrizni. Nekünk a jószágot kell őrizni”. Erről szól ez a kiállítás.
1991 óta évente kerül megrendezésre a Siklósi Szalon, ezúttal a szőlő és a bor tematikára. A Siklósi vár termei számos kiálltásnak adnak helyet, egyik ezek közül a Tenkes Borvidékfejlesztő NKft. megbízásából készült kis kiállításunk. A cél, átadni a Villány-Siklósi borvidék üzenetét a turistáknak, a horvát népviselet és az 1. világháborús kiállítás termei közzé ékelődve. A megnyitó végén felharsant a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra által épített BORgona, ami egy olyan orgona, melynek egyik sípsora borospalackokból áll. A munka keretében elkészült még 46 db dűlőtábla, térképes információs tábla és iránymutató nyíl, melyek a borvidék területén kerültek kihelyezésre.
Hazánk egyik legszebb erdei kisvasútja a Zselicben található, Almamellék és Sasrét között. A több mint százhúsz éves kisvasutat, becenevén a „Zselici Csühögőt” a Mecsekerdő Zrt. 2022-ben teljeskörűen felújította. A két hazai, 600 mm nyomtávú személyszállító kisvasutak egyike található itt. A szerelvények 2023. március 8-án indultak újra, ugyanekkor megnyílt az egykori, átépített vasútállomáson a területet korábban birtokló Biedermann család, a régi uradalom történetét és a térség látnivalóit bemutató interaktív kiállítás is a mi tervezésünknben és kivitelezésünkben.
Média: https://fataj.hu/2023/03/marcius-8-an-ujraindul-a-zselici-csuhogo/
„Debrecennek van egy vize, kinek Hortobágy a neve”.
Gondolt egyszer, valamikor réges-régen egy nagyot Debrecen városa: elküldte ott született gyermekét messzi városokba, mint régen a céhlegényeket külföldre. Tanuljon, képezze magát, szerezzen tapasztalatot, majd térjen vissza, és készítsen számára nagyszerű dolgokat.
Ez az idő elérkezett. 2023-ban két fontos feladatot kaptam. Értelmezzük újra a mára meglehetősen megkopott Hortobágyi Pásztormúzeumot és a vele szemben található, ugyancsak felújításra szoruló ökoturisztikai látogatóközpontot. A Pásztormúzeum, korábbi nevén Szekérállás, közvetlenül Magyarország leghosszabb közúti kőhídja és az 1699-ben épült nevezetes csárda mellett, évtizedek óta hirdeti a hortobágyi pásztorok szellemi, kulturális örökségét. Ez a kiállítás, az épülettel együtt megérett a felújításra. A Hortobágyi Nemzeti Park szakemberei, etnográfusok, a Déri Múzeum munkatársainak álmait szeretnék maradandó formába önteni egy korszerű felfogásban kivitelezett új koncepcióval. Az út másik oldalán lévő látogatóközpont, ezzel összefüggésben, de más kontextusban, a Hortobágy természeti értékeit tárja majd a látogatók elé. A munkálatok elkezdődtek. A „Method acting” technika elkötelezett híveként, szeretném jobban megérteni a pásztor élet lényegét, így hol bárányként, hol pásztorként fogom tölteni a következő hónapokat. Remélem, nem okozok majd csalódást debreceni barátaimnak, de leteszünk valamit, ami meghatározza a következő évtizedeket a világörökség részét képező, Közép-Európa legnagyobb füves pusztáján, hazánk első nemzeti parkjában. A látogatóközpont a tervek szerint nyár elején, a Pásztormúzeum ősszel nyílik meg a nagyközönség számára.
A Pécsi Állatkert (PécsZoo) megbízásából készítettünk egy új, ismeretterjesztő elemet a kisiskolások számára. A három panel a „gondolkodj-forgasd meg-nyisd ki-nyomd meg és tologasd” szemlélet jegyében kívánt cselekvést kiváltani, az amúgy fázósan zsebredugott kezű fiatal korosztályból, láthatóan sikerrel. A nemzetközi szinten is új, interaktív pedagógia módszertani elem az, hogy helytelen válasz esetén az üvegablak kinyílik és a látogató közeli kapcsolatba kerülhet az ablakon túl ólálkodó kiéhezett tigrissel (ez a fejlesztés egyelőre még kísérleti fázisban van… ). Jó hír, hogy ennek a motivációnak köszönhetően eddig csak jó válaszok születtek.
A Heves Megyei Vízmű Zrt., „víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos szemléletformálás” elnevezésű projektjéhez járultunk hozzá ezzel a kis makettel. A tipizált városmodell a víz és szennyvízhálózat áramlásást, kezelését, majd a természetbe való visszajuttatását szemlélteti. Bár lehet nem tűnik annyira bonyolultnak, mint amit általában szoktunk készíteni, mégis nyolc ember munkája van benne. A modell Eger város műemléki védelem alatt álló vízmű gépházában lett kiállítva, ahonnét amúgy a város jelentős részének ellátása történik mai is.
Az 1803-1812 között épült műemléki védelem alatt álló kúriát Bácsalmás Város Önkormányzata a Széchenyi 2020 program kertében eredeti állapotába állította vissza 2021-2022 év folyamán. A 21. századi interaktív technikának köszönhetően a látogató becsöppenhet Bácsalmás város 19. századi megalakulásának és felvirágzásának időszakába. A sokat megélt falak közt megelevenednek a 19. századi Almás egykori földesurai, a Siskovics-kúria néhai lakói, valamint Almás híressé vált 19. századi szülöttei. A projekt részeként készültek el a Kossuth-Park, a horgásztónál lévő ökoturisztikai látogatóközpont, a Tájház és a Sóstó-tanösvény installációs elemei is. Tervező és kivitelező: Geo-Gráf Kft., Pécs.
A sok izgalom után, ami napjainkban történik velünk, talán nem tűnik el nyomtalanul a hírek között egy kis, színes pécsi kulturális esemény. Április 4-én megújult kiállítással nyílt meg ismét a nagyközönség előtt, a több éve nem látogatható Jakováli Hasszán pasa dzsámija. Egyedülálló kulturális kincs, hiszen a 16. századi épület Magyarország egyetlen, teljes épségben fennmaradt olyan mecsete, amely hozzá épített minarettel is rendelkezik. Az új kiállítás a korábbi átalakításával, ill. új elemek beépítésével jött létre. Ilyenek például az előtérben lévő dioráma, multimédia tartalmak, time-line és a vitrinek átrendezése. A koncepció hívószavai a hitelesség, forrásokra építkezés, élményelemek alkalmazása voltak, igazodva az ország más helyszínein fellelhető, hasonló témájú kiállításokhoz (Szigetvár – Karavánszeráj, Budapest – Gül Baba türbéje). A kiállítás kurátora Dr. Pap Norbert professzor, támogatók a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány és a NÖF voltak. Technikai kivitelező (azaz sergi direktörü ): Geo-Graf Kft.Részletesebben: https://kultura.hu/megujult-kiallitassal-nyit-ujra-a…/…
A Planet Budapest fenntarthatósági expón Magyarország legzöldebb egyeteme, a PTE is bemutatkozik számos projektjével. A december 5-ig tartó kiállításon rengeteg érdekes, innovatív megoldással ismerkedhetnek meg a látogatók, akik a többezer négyzetméteren ismeretterjesztő, környezetbarát élményközpontba látogatnak, ahol még a felállított standok is újrahasznosítható anyagokból készültek. Az expo pécsi kiállítójaként megjelent PTE, az AR játék központi elemét alkotó stilizált város makett, illetve a tematikus makett asztalok a Geo-Gráf Kft. műhelyében készültek.
Bővebb információ:
Bolygónk jövője érdekében cselekednünk kell
A Pécsi Tudományegyetem ott lesz a Planet Budapesten
Azért kezdtem elmélyedni a tudományos ismeretterjesztés műfajban, mert rájöttem: ha már úgy alakult, 25 évvel ezelőtt, hogy diplomás középiskolai tanár lettem a természettudományok és a bölcsészet határvidékén, lehet úgy is tanítani, hogy nem egy iskolában állok a tábla előtt, hanem megértést segítő eszközöket készítek kollégáim és a gyerekek számára. Helló! Én vagyok a magyarázó ábra a tankönyv szélén. Egyesek úgy gondolják, az élmény alapú tanítás egy kísérlet, gyors kaland volt, ami mára a múlté, vissza kellene térni a gyakorlatias, tényszerű ismeret átadáshoz. Hiszen Kína is ettől vált naggyá. Mások, akárcsak én, ezt fenntartással fogadjuk.
2021. decemberében Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeum ideiglenes kiállítótermében megnyílt a Kalandos erdő kiállítás. A múzeum munkatársainak koncepciója szerint, olyan oktató teret kell létre hozni a 3-8 éves, óvodás és kisiskolás korosztály számára, ami végleg leszámol a vitrines kiállítás műfajjal. Lebontjuk a határokat az oktatás tárgyát képező ismeret és a fantázia között. Ebben igyekeztünk segítséget nyújtani. Érdekesség, hogy „korszerű” digitális tartalom, azaz „okos eszköz” mentes. Szeretnék köszönetet mondani a múzeum jelenlegi – és azóta már más területen dolgozó – munkatársainak, akik lehetőséget kínáltak számunkra, továbbá a Geo-Gráf Kft és a Foreta Kft. kreatív csapatának.
Hurrá, mindjárt jön a tavasz! Igazán kellemes családi programnak ígérkezik, megtekinteni a Pécsi Állatkert legújabb attrakcióit. Például a PécsZoo megbízásából általunk készített, nemrég átadott tanösvényt. A 15 db interaktív oktató tábla és 5 db forgatós kocka hangfelismeréssel, találós kérdésekkel, játékos aktivitásra buzdít, ami nemcsak iskolásoknak, de talán felnőtteknek is szórakoztató fejtörést jelent. A fejlesztés a „Mecseki Természettudományos Élményközpont” projekt része. És közben még össze is haverkodtunk néhány rokonnal…
A karanténban sem unatkoztunk. Aqua-Alpannonia: a „gleccsertől a folyamig” – Alpannonia® nyitott bemutatóház létesült Kőszegen. A víz körforgását, a fenntartható vízhasználatot, Kőszeg víztani örökségét és kultúrtörténeti vonatkozásait bemutató szemléltető eszközök, tablók, „vízlábnyom tipegő”, víz-szűrő kút segíti a játékos megértést.
Nincs még vége a nyárnak, a suli előtt beleférhet egy gyors kirándulás a Mátra legújabb látogató központjába, a 2020 augusztusban megnyílt mátrafüredi Harkály Házba. A kiállító tér üzenetének egyediségét a sok más kaptafa ökoturisztikai látogatóközponttal szemben abban lehet meghatározni, hogy a koncepció ezúttal a Bükki Nemzeti Park munkatársait, a természetőrök tevékenységét helyezi a fókuszba. A táj értékeit rajtuk keresztül mutatjuk be. Kevesen tudják ugyanis, hogy a turisták által bejárható, vagy éppen zárt területen élő, védett növény és állatvilág, természeti képződmények megőrzése, gondozása mennyi munkával, szakértelemmel, erőfeszítéssel jár egész évben. A kiállítás korábban nem látott részletességgel, animációkban, dokumentum filmekben és domborzati modellek segítségével mutatja be a Mátra kialakulását, az évszázadok során folytatott emberi tevékenység tájformáló hatásait, a Natura 2000 besorolású terület jelölő fajait, és a természetőrök által elvégzett munkálatokat. Multimédiás, 3D domborzatmodellen madárként repülhetünk a térség felett, megismerhetjük a turisztikai vonzerőket, túraútvonalakat, hallgatódzhatunk és játszhatunk az éjszakai erdőben, megismerkedhetünk a föld alatti világ izgalmas élőlényeivel. Megtudhatjuk, miért fontosabb egy korhadó fatörzsekből álló „őserdő”, mint egy fiatal, telepített erdő. A megértést a számos interaktív és informatikai segédeszközön kívül a természetőrök által vezetett túrák teszik még személyesebbé. (Sőt, ajánlott, ha érteni is szeretnénk, nem csak látni.) A kiállítás három év munkájával, számos geológus, természetőr, turisztikai szakértő, művész, kreatív szakember összefogásával, a Bükki Nemzeti Park megbízásából, a Geo-Gráf Kft. kivitelezésében valósult meg.
A 2019-es év kedvenc munkáját fejeztük be, amikor január elején Dorogon megnyílt a Reimann Bányászattörténeti Miniverzum. A kiállítás különleges makett világgal, interaktív elemekkel és egyedi építészeti megoldásokkal hitelesen eleveníti fel a Dorogi-medence 222 éves bányászatának történetét. Az általunk alkalmazott, a modellezésben nem annyira szokványos 1:18-as méretarány európai viszonylatban is különleges, sokkal részletesebb, kidolgozottabb megjelenítést tesz lehetővé. Főleg úgy, hogy a figurák, eszközök, jelenetek még mozognak is. A komplexebb tárgyakat, eszközöket, egyes figurákat 3D-ben terveztük és kinyomtattuk, majd ezt követően dekoráltuk élethűre és főleg hitelesre. A maketteket, a kor és az iparág jobb megértése érdekében kiegészítettük jelenetleírásokkal, korabeli filmhíradó betétekkel, fotókkal, hang effektekkel. Igazi különlegesség a valós helyszíneken és szereplőkkel készített 360 fokos, VR szemüvegen keresztül megtekinthető filmbetét a szénbányák semmihez sem fogható világáról, főleg annak tükrében, hogy az utolsó magyar mélyművelésű szénbánya 2016-ben végleg víz alá került, így oda lemenni többé nem lehet. Köszönet a makettek létrehozásában segédkező szakértőknek, kollégáimnak, a dorogi önkormányzat munkatársainak, de főként a bányászoknak. Jó szerencsét!
Interactive modell world: At the beginning of January 2019, the Reimann Mining History exhibition (Miniversum) was opened (Dorog, Hungary). The exhibition presents the history of the 200-year-old mining area around Dorog with a special modell world, interactive elements and unique architectural solutions. The 1: 18 aspect ratio is also unique in Europe. It provides a much more detailed presentation. Especially so that the figures, tools, scenes are moving. Objects, tools, and figures were designed and printed in 3D. A special feature is short films that can be viewed in real-world locations and with 360-degree VR glasses made with actors.
Interaktive Modellwelt: Anfang Januar 2019 wurde die Ausstellung Reimann Mining History (Miniversum) eröffnet (Dorog, Ungarn). Die Ausstellung präsentiert die Geschichte des 200 Jahre alten Bergbaugebietes um Dorog mit einer speziellen Modellwelt, interaktiven Elementen und einzigartigen architektonischen Lösungen. Das Seitenverhältnis von 1: 18 ist auch in Europa einzigartig. Es bietet eine viel detailliertere Darstellung. Vor allem, damit sich die Figuren, Werkzeuge, Szenen bewegen. Objekte, Werkzeuge und Figuren wurden in 3D entworfen und gedruckt. Eine Besonderheit sind Kurzfilme, die an realen Orten und mit einer 360-Grad-VR-Brille mit Schauspielern gezeigt werden können.
Bátran állíthatom, különleges dolgot hoztunk össze Péliföldszentkereszten. Magyarországon egyedülálló lépés, hogy egy szerzetesrend az ökoturizmus témakörében látogatóközpont megnyitására vállalkozzon. Ahogy példa nélküli az is, hogy egy kiállítótérben kapjon helyet a leginkább világinak mondott természetvédelem és a vallásos tartalommal megtöltött teremtésvédelem gondolata. Ki mondja majd ezután, hogy a vallásos és a természettudományos világkép összeférhetetlen? A szalézi rend és a Gerecse Natúrpark gondolt egy merészet, egymással összefogva, egy kiállító térben mutatja be a zsidó-keresztény gondolatiság alapjait, a Gerecse védendő természeti, kulturális értékeit, amit aztán könnyen befogadható turisztikai termékké alakított. Ezzel a nem olyan egyszerű szintézissel a pécsi Geo-Graf Kft.-t bízták meg. Azt gondolom, szakértő kollégáimmal sikeresen teljesítettük a kihívást. Egyben reflektáltunk korunk égető környezeti problémáira is. Mit hagyunk az utókorra? Hol tévesztettünk utat? Miként értelmeztük félre a Teremtő szavait? A katolikus hívők számára Ferenc pápa Laudato si’ enciklikája jelölte ki erre a kérdésre a választ, az ökológiai megtérés felé vezető ösvényt. Hogyan tudják a zarándokok, vallásos, nem vallásos természetjárók mindezeket az elveket átélni a gyakorlatban, gyakorolni a Gerecse Natúrpark területén? A kiállítást végig kíséri a témában rejlő feszültség, a dualizmus, a kulturális és gondolati tükröződések, szimbólumok. Nem lövöm le a poénokat és a választ. Aki mindezekre kíváncsi, áprilistól személyesen is megtapasztalhatja a látogatóközpontban. És ha már ott vagytok, sétáljatok egyet a környéken. Higgyétek el, van élet a Balatonon és a horvát tengerparton túl is.
Nem csak a méret a lényeg! A magyar tulajdonosi körhöz tartozó Magnus Aircraft 2018 tavaszán költözött a pécs-pogányi repülőtérre, ahol a már működő Fusion 212 típusú, benzinmotoros kis repülőgépet a SIEMENS-el együttműködve elektromos meghajtásúvá alakítják. A Geo-Gráf Kft. feladata a repülőgép 1:20 méretarányú modelljének elkészítése volt, amit az értékesítés elősegítése érdekében kiállításokon, bemutatókon használnak. A modell készítésének folyamatát a „Hogyan készült?” kisfilm sorozatunkban mutatjuk be az érdeklődők részére.
How It’s Made? Magnus Fusion 212 Aircraft Model
Not only the size the essence! The Geo-Graf a Ltd. task the airplane 1:20 his model’s completion, which is used on exhibitions, shows in the interest of the promotion of the realization. The process of the model’s making How It’s Made? short film we present it in our series for the interested ones.
Szinte napra pontosan 10 éve nyitotta meg barlangkapuit a Pécs egyedülálló geológiai képződményében létrehozott kiállítás. Ideje volt tehát némi ráncfelvarrásnak, a régi eszközök nyugdíjba küldésének. Ahogy korábban, úgy ezúttal is a Geo-Gráf Kft. készítette el a mésztufa barlang képződését bemutató látványos makettet, felturbózva az installációba épített monitorokon futó 3D film és hangeffektekkel. A fizikai makett ezáltal anyagszerűséget, látványos keretet ad a vízáramlást, barlangképződést bemutató animációknak. A makettet a generálkivitelező Körös-Party Kft. megbízásából és közreműködésével készítettük el. A megújult barlang 2018 őszén elnyerte „Az év digitális ökoturisztikai élménye” címet „Az év ökoturisztikai élménye 2018” országos pályázaton, melyre 21 szervezet 33 pályázatot nyújtott be.
Média: https://www.pecsma.hu/top/megujult-pecsi-mesztufa-barlang/
A Paksi Radioaktív Hulladékokat kezelő Kft. (RHk. Kft.) Paksi bemutatóközpontja jelentős átalakuláson ment keresztül ebben az évben. A feladatunk a régi, kissé idejétmúlt tablók tartalmi, grafikai és vizuális megújítása volt (a már meglévő makett kivételével). A számos egyedi infógrafika, kreatív megoldások révén teljesen más koncepcióban mutatkozik be a Magyarországon keletkezett veszélyes hulladékok biztonságos elhelyezkedését ismertető kiállítótér . A radioaktivitás általános elmélete, a keletkező sugárzó hulladékok típusai mellett képet kapunk a három telephelyről, a biztonságos tárolás és őrzés folyamatáról. A látogatóközpont előzetes bejelentkezés után látogatható, vezetéssel. A kiállítótér grafikai újratervezéséért, dekorálásért és a bútorok, kreatív elemek gyártásáért a Geo-Gráf Kft. és az Rhk Kft. munkatársai voltak felelősek, a Noguchi & Peters Kft. megbízásából.
Megújult a Kaszópusztai Erdészet Ökoturisztikai Látogatócentruma. A hagyományos vadászati módok és vadászati kultúra népszerűsítésével kapcsolatos állandó vadászati kiállításhoz készítettünk bútorokat és installációkat. A világító fa-üveg vitrinekben, árnyékolókon és falakra helyezett figurális elemeken az őskortól napjainkig mutatjuk be az átalakuló vadászati kultúra tárgyi eszközeit. A dioráma hátterében csaknem 270 fokos látószögben a kaszói erdő egy részlete látható, benne és előterében a jellemző növény-és állattársulásokkal. Egyetlen terepasztalon jelenítettük meg egy év, négy évszakjához kapcsolódó erdő- és vadgazdálkodási teendőit. A kiállítás tervezésekor elsősorban az élményszerű oktatás, más formában nem bemutatható események szemléltetése volt a cél, hiszen a látogatóközpont mellett szarvasfarm, lombkorona tanösvény, erdei iskola, kisvasút és számos egyéb látnivaló teszi életszerűvé az élményt. A kiállítás installációit, bútorait a pécsi Geo-Gráf Kft. készítette, a Kaszói Erdészet munkatársaival.
Bácsalmás város komplex turisztikai attrakciófejlesztéséhez készítettünk több helyszínt és építési feladatot magába foglaló, a pályázathoz csatolt, elbírálást segítő látványterveket. A fejlesztés tartalmaz műemléki épület felújítást, meglévő turisztikai létesítmény új tartalommal való feltöltését, kiállítás és régészeti park tervezést, illetve egy jelenleg elhanyagolt külterületen kreatív épületek létesítését fákon és vízben, amelyek kialakítása a környezettudatos turizmus koncepcióra épül. A tervezést, koncepcióalkotást, kiállítás szinopszist és a teljes projektre előzetes pénzügyi kalkulációt az önkormányzat munkatársaival együtt a pécsi Geo-Gráf Kft. és a Foldfox Studió végezte.
A pécsi Apolló Moziban, telt ház mellett mutattuk be 2017 április 13-án a Szigetvár melletti Szulejmán-sírkomplexum feltárását bemutató, mintegy félórás dokumentumfilmet. A film készítői a Geo-Graf Kft. és Pannon Castrum Kft. voltak. A meghívott vendégek közt foglalt helyet a Pécsi Tudományegyetem rektora, Pécs polgármestere, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke és alelnöke, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, egyetemi oktatók, kutatók.
Producer: Dr. Pap Norbert
Operatőr: Szamosi András
Rendező: Szász István
Médiában megjelent hír a témában:
– Dokumentumfilm készült a Szulejmán-türbe kutatásáról (Kultúra.hu)
– Szulejmán türbéje – a kutatás filmes krónikája (univpecs.com)
– Film és könyv készül Szulejmán szultán sírjának feltárásáról (TEOL)
– Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (Gólyavár) mutatták be a Szulejmán-kutatásokról készített könyvet és dokumentumfilmet (MTA)
A film kapcsolódik a Geo-Graf Kft. Szigetvár ostromáról készített látogatóközpontjához, melyet 2015 szeptemberében adtunk át a Szigetvári várban.
Az 1944-45-ben a Szovjetunióban létesült GUPVI táborokba, kényszermunkára elhurcolt, főleg baranyai svábokra emlékező rendezvénysorozat tegnap délutáni zárórendezvényére készítettünk installációkat a pécsi Kodály Központba, a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre megbízásából. A több száz érdeklődő mellett a meghívottak között túlélők is megjelentek. Az installációk és dokumentum filmek később állandó kiállítás és oktatási segédanyag keretében is megtekinthetők lesznek.
Kiállítások, látogatóközpontok interaktív elemei az egyedileg készített oktató makettek, modellek.A Geo-Graf Kft. által készített eszközök valójában oktatási segédanyagok, kiállítások foglalkoztató helyiségeinek népszerű elemei. A bonyolult folyamatokat játékosan, élményszerűen bemutató makettek gyerekek és felnőttek számára is izgalmasak. A Geo-Graf Kft a maketteket a formatervezéstől a szakértői egyeztetéseken át a kivitelezésig elkészíti.
Az ENERGEN nap és szélenergia tároló konténerének működési elve | The operation principle of an ENERGEN container. Solar energy and wind power.
A Veolia energia-, víz- és hulladékgazdálkodási rendszere | Veolia energy, water and waste managament
A csapadék (eső) felszínformáló hatásai I-II. | Effect of precipation (rain) on the surfae I-II.
Hasonló elven működő egyéb referenciáink:
- A karsztfelszín és barlangok képződését, ill. a karsztvíz felhasználását szemléltető vizes domborzat makett. Pécs, Tettyei-mésztufa barlang
- A Duna ártéri gazdálkodását, vízjárását szemléltető terepasztal. Kölked, Gólya-múzeum
- Vulkánkitörést szimuláló installáció, füst effekttel. Tihany, Levendulaház
- A gejzír és a hévforrások keletkezését és kitörését szemléltető animáció és makett. Tihany, Levendulaház
- H2O Bicikli. Speciális fém bicikli, ami az orfűi tóban lévő vizet lövelli magasba aszerint, hogy milyen gyorsan tekerik a bringát. Orfű, Pécsi-tó partja.
- Az elektromos energia intenzitását szemléltető játék. A szobabiciklit tekerve falra vetített animáció mutatja az így előállított energia nagyságát (pl. kenyérpirító szint, dvd lejátszó szint, mosógép szint stb. A maximális teljesítmény elérésekor fotó készül, mert kamera veszi a látogatót. Pécs, Zöld Zóna Látogatóközpont.
- A Pécsi Hőerőmű működése makett. Gombnyomásra az erőmű által termelt energia termelődése, ezek gépészete, fényeffektek használata, felfűtött csővezeték rendszer, összehangolva a város térképének ábrázolásával, ugyancsak fényeffekttel. Pécs, Zöld Zóna Látogatóközpont.
- A szénfűtésről a gázfűtésre átállás szimulációja. Egy kar elforgatásával induló animációs rendszer kazán és kémény makettbe építve. Pécs, Zöld Zóna Látogatóközpont.
Az orfűi Medvehagyma Házban a látogatók a Nyugat-Mecsek érdekességeit, a természettel harmóniában fejlődő üdülőterületet, Orfűt és a négy tóból álló tórendszer ökológiai értékeit ismerhetik meg. Az látogatóközpontban elhelyezésre kerülő tárlat interaktív, játékos formában mutatja be a természetet a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A kiállítótérben megtalálhatók hagyományos tablók, interaktív és kreatív elemek, filmek, 3D virtuális repülés, a kiterjesztett valóságra épülő AR animáció, játékok, oktató és természetismeret programok. A kiállítás elemeit az Orfűi TDM megbízásából a Geo-Graf Kft. késztette, turisztikai szakemberek bevonásával. 2017 szeptemberében „Az év ökoturisztikai létesítménye” versenyen, melyet a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség hirdetett meg, a térségi szempontból kiemelkedő jelentőségű létesítményeket kategóriában az Orfűi Medvehagyma Ház Ökoturisztikai Látogatóközpont kapta meg a zsűri különdíjat! Ügyfeleink sikere a mi sikerünk is!
3D virtuális repülés (3world Maps). Orfű-Abaliget.
Pakson megnyílt a vidéki Magyarország egyik legnagyobb alapterületű kiállítása. Négy egymásba nyíló tér, különböző stílusban, de mégis összefüggő vizuális rendszerben: régi korok emlékháza, régészeti kiállítás, dunai panoráma, végül a paksi lösz keletkezését, ősállatokat bemutató komplex élménytér. Feladat: szakértői egyeztetések, grafikai tervezés, gyártmánytervezés, dekoráció, installációs eszközök legyártása, kiállítás berendezés, épületkommunikációs rendszer, logisztika. Megvalósult a Geo-Gráf Kft. és a Kft. együttműködésében.
A Zrínyi Napok keretén belül 2016. szeptember 6-án megnyílt a Szigetvári vár Andrássy-kastélyban az új Zrínyi Miklós kiállítás. A csata 450 éves évfordulója alkalmából, egy különleges festmény gyűjtemény és történeti ismertető tablók mellett, kiállításra került Zrínyi kardjának hiteles másolata is. A kardhoz egyedi tárolót készítettünk, amely a „Kereszt és kard” gondolatra épült. A multimédia eszközöket bútorlapból készült térelválasztó falakba építettük, a falakra vászonra nyomtatott történelmi ismertetők és dekorációk kerültek Az installáláson kívül feladatunk volt a kiállítótér mennyezeti világításának átalakítása, az értékes festmények, metszetek és könyvek szakszerű kihelyezése is. A kiállítás a Geo-Graf Kft. és a Geo-Science nKft. együttműködésében jött létre.
A Csodarabbik útja nevet viselő, Észak-Magyarország zsidó örökségébe vezető zarándokút keretében Mádon és Olaszliszkán átfogó fejlesztések valósultak meg 2014-2015-ben. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) által kezdeményezett projekt eredményeként megismerhetővé és átélhetővé válik Tokaj-Hegyalja egykor virágzó zsidó közösségeinek hagyományos élete, tárgyi és kulturális emlékezete. Az útvonal hiteles és élménygazdag beszámolót nyújt a Tokaji-hegyaljai borvidék hajdani hászid zsidóságának szokásairól, felkeresi a leghíresebb hászid rebbék sírjait, működésének színtereit. A projekt keretében felújították a Mádon található rabbiházat is, ahol zarándokszállást létesítettek, melynek célja egyrészről a környékre látogató vallásos csoportok elszállásolása, másrészt zsidó nyári gyerektáborok, ifjúsági és közösségi rendezvények helyéül szolgálhat majd. A mádi kiállítás keretében 10-12 család és a környék zsidó vonatkozású történetét, a mádi zsidó legendáját, illetve a zsidó folklór elemeit mutatják be. A rabbiház elsősorban a családtörténetre és a zsidó vallás egyes elemeinek interaktív bemutatására koncentrál, a mellette álló zsinagógában a turisztikai információkra, az imahely és a térség bemutatására kerül a hangsúly. A kiállítást tervezője és kivitelezője Köves Slomó vezető rabbi és Frank Mariann projektmenedzser irányítása alatt a Geo-Gráf Kft. volt, együttműködve az EMIH szakembereivel, belsőépítészekkel, építészekkel. Informatikai partner: Kft és Bit & Pixel Kft.
A projekt fő célkitűzése a minőségi turisztikai igényeknek megfelelő, innovatív, egyedi, nemzetközi szinten is versenyképes turisztikai attrakciók kialakítása, valamint a befektetők számára inspiráló turisztikai attrakciók számának növelése, idényjellegének csökken
tése. Megbízásunk a Látogatóközpontban az illatminta pult kialakítására és az utcai tájékoztató tábla kivitelezésére vonatkozott. Megbízó: Kft.
Az elmúlt tíz év legnagyobb turisztikai célú beruházása készült el Szigetváron, a várban. A Civitas Invicta című pályázatból épült meg az új fogadóépület, benne a hagyományos és kortárs elemeket vegyítő kiállítás a Geo-Gráf Kft. részvételével. Feladatunk szokás szerint rendkívül összetett volt: a kiállítás megtervezése, berendezése, a műszaki- és harcászati eszközök (ágyú, fegyverek, korhű ruhák, játékok, informatikai eszközök) beszerzése, grafikai tervezés és kivitelezés. És természetesen a legfőbb attrakciót jelentő dioráma teljes körű kivitelezése: installáció építés, szobrászati munkák, filmforgatás, animáció készítés, világítástechnika és műszaki eszközök üzembe helyezése. A kiállítás a Zrínyi Napok keretében, szeptember 4-én nyílt meg a közönség előtt. A csata jövőre lesz 450 éves.
Szászváron adtuk át napelemmel működő közterület világító rendszerünket. Feladatunk volt a rendszertervezés, az eszközök beszerzése (elektronika, napelem, kandeláberek), továbbá az eszközök telepítése, beüzemelése, integrálása az újonnan készített fa táblákba. A műszaki eszközökre 1 év, a kandeláberre 3 év garanciát adunk.
A Geo-Gráf Kft. munkája Pécs legújabb látogatóközpontja a pécsi hőerőműben. A kiállítás kreatív belsőépítészeti munkáit, installációit és bútorait mintegy két hónap alatt cégünk kivitelezte, együttműködve a kisfilmeket készítő Kőrösparty Kft.-vel és a Ferling Pr Kft-vel.
A Veolia-csoporthoz tartozó Pannonpower üzemében bárki szemügyre veheti az erőmű múltját, jelenét, jövőjét és megismerkedhet az energiatermelés folyamatával. A kiállítás interaktív, így az érdeklődők testközelből tapasztalhatják meg, hogy miként működik az erőmű. A 150 négyzetméteres komplexum a legmodernebb eszközök mellett interaktív játékelemeket alkalmaz, így mutatja be a pécsi erőmű fejlődésének történetét, tüzelőanyagát és világszínvonalú, biomasszát felhasználó technológiáját a nagyközönség számára. A központ általános- és középiskolás csoportokhoz ugyanúgy szól, mint a felsőfokú oktatás résztvevőihez.
A látogatóközpont működésével párhuzamosan, előre egyeztetett, szervezett keretek között az erőmű egyes részeinek bejárására továbbra is lehetőséget biztosítanak az érdeklődőknek, akár a látogatóközpontban tett látogatás kiegészítő programjaként.
Bővebben: PécsMa
Játéknak indult, de meglepő fordulattal zárul pályázatunk, amit a pécsi távhőszolgáltató vállalat (PÉTÁV Kft.) és a Pécsi Tudományegyetem Breuer Marcell építész doktori iskola közös Kreatív Panel versenyére adtunk be. A fődíjat ugyanis „váratlanul” cégünk, a Geo-Gráf Kft. nyerte az általunk tervezett és kivitelezett iroda belsőépítészeti koncepciójával.
„Leszámolni a házgyári lakásokhoz fűződő sztereotípiákkal és bebizonyítani, a panelek nem hátrányos életterek, hanem korszerű, élhető, akár divatos otthonok.” Ez volt a célja a 2014 szeptemberében meghirdetett és november 14-én lezárult belsőépítészeti pályázatnak, melyre 46 pályamunka érkezett.
Koncepciónk az egyszerűségre, letisztult formákra és a keleti filozófiából átemelt 5 elem világképre épült. Ennek megfelelően az egyes helyiségek kialakítása a víz, tűz, fa, föld és fémek egységét fejezte ki.
A pályázatokat 4 fős zsűri bírálta el: Prof. Dr. Bachman Zoltán DLA egyetemi tanár, Kossuth (etc.) Díjas építész, a Nemzet Művésze , Dr. Borsos Ágnes DLA Adjunktus, a PTEE Breuer Marcell Doktori Iskola Témavezetője, Pető Alexandra DLA a doktori iskola hallgatója, és Rozsos Rózsa PR menedzser, PÉTÁV Kft.
Bár nem szakterületünk a belső építészet, kreatívitásunk ezen a területen is utat talált magának.
A magyarországi reformáció történetét bemutató állandó kiállítás nyílt Pécsett a Szabadság úti református templom gyülekezeti termében 2015. január 18-án. A kiállítás a Geo-Research és Geo-Gráf Kft. együttműködésével, az Értékes Pécs, Baranya megye vallási öröksége projekt újabb állomása.
A Sztáray-teremben berendezett tárlat látogatói érintőképernyők használatával bővíthetik a reformációval kapcsolatos ismereteiket, s mintegy ötven, Baranya megyéből származó, tárlókban elhelyezett több száz éves kegytárgyat, könyvet, dokumentumot vehetnek szemügyre, reformáció történeti filmet tekinthetnek meg.
Mindig örömmel értesülünk, ha az általunk tervezett/készített munkáink díjakat nyernek rangos versenyeken. Ügyfeleink sikere a mi sikerünk is!
2011-ben első helyezést ért el tihanyi Levendula Ház Látogatóközpont az “Év ökoturisztikai létesítménye″ cím elnyerésért szervezett pályázaton.
Bővebben.
2014-ben fődíjat kapott a pécsi távhőszolgáltató vállalat (PÉTÁV Kft.) és a Pécsi Tudományegyetem Breuer Marcell építész doktori iskola közös Kreatív Panel versenyére beadott pályázat az általunk tervezett és kivitelezett iroda belsőépítészeti koncepciójával.
Bővebben.
2017-ben ismét elhoztunk egy díjat az „Év ökoturisztikai létesítménye” versenyről. Ezúttal a térségi szempontból kiemelkedő jelentőségű létesítményeket kategóriában az Orfűi Medvehagyma Ház Ökoturisztikai Látogatóközpont kapta meg a zsűri különdíjat.
Bővebben.
Szeptember 19-én adtuk át a Pécsi Zsinagógában a baranyai zsidók 18. századtól napjainkig tartó történetét feldolgozó állandó kiállítást, amely az Értékes Pécs projekt része. A tervezés és kivitelezés a Geo-Gráf Kft és a GeoScience Kft. együttműködésével valósult meg. A tárlat tematikus tablókon, érintőképernyős monitorokon, nagy képernyős televíziókon, korhű dokumentumokon, családtörténeteken és személyes tárgyak bemutatásán keresztül eleveníti meg meg a helyi zsidóság történelmét.
A horvátországi Vörösmarton 2014. augusztus 30-án tartották az Ökoturisztikai Látogatóközpont ünnepélyes megnyitóját.
A Go Green Projekt közel kétéves projekt volt, amelynek célja Eszék és Pécs között kijelölni egy úgynevezett Greenwayt, azaz Zöldutat. A vörösmarti Ökoturisztikai Látogatóközpont a Baranya Zöldút részeként avatták fel. A beruházást a Hercegszöllősi Járás valósította meg a Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében. Az installációkat a Geo-Gráf Kft. tervezte és kivitelezte.
A látogatóközpont egyik állomása a magyarországi Bakonya és Eszék közötti Zöldútnak. Magyar oldalon a bakonyai látogatóközpontot egy héttel korábban avatták fel. A látogatóközpont célja a helyi természeti értékek bemutatása a legkorszerűbb eszközök segítségével. Vetítőterme 30 fő befogadására alkalmas, és 3D virtuális sétára hívja látogatóit, angol, magyar és horvát nyelvű feliratos animációs filmeket és fotókat csodálhatnak meg az érdeklődők. A kisebbeket játékkuckó, jelmezek várják. A Madaras terem madár élőhely rekonstrukciónak és interaktív terepasztalnak ad helyet, a vízi élővilág bemutatását formatervezett játékkonzollal, installációkkal, készségfejlesztő játékokkal segítik elő.
Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Sója Dénes, a Hercegszöllősi Járás elöljárója is.
– Ez az első komolyabb EU-s projekt, amelyet magyarországi partnerrel közösen valósítottunk meg. Pécsi barátaink tervezték meg az útvonalat, amely 18 magyarországi és 13 horvátországi települést köt össze. A Zöldút egyik megállópontja az új látogatóközpont Vörösmarton. A látogatók, akik a Zöldutat fogják járni, itt megpihenhetnek, és ez a pont valóban egy korszerű, modern és attraktív módon mutatja be ezt a vidéket. Bemutatja a Kopácsi rétet, a bortermelést, Vörösmart kultúráját is. Ez a létesítmény a Hercegszöllősi Járás turisztikai kínálatának egyik komoly eleme. A Bormúzeummal együtt, a borútakkal, a régi és az új Belje Pincével, a Karancs etno-faluval a Kopácsi réttel összekötve rövid időn belül olyan programokat tudunk majd kidolgozni, amelyek a turistáknak tartalmas pihenést tudnak biztosítani a vidékünkön – nyilatkozott a járási elöljáró.
Forrás: Magyar Egyesületek Szövetsége, Horvátországi Magyar Napló hetilap
2014 augusztusban adtuk át a Hercegkúti pincesor és Hercegkút község, illetve a Baranyai Zöldút Bakonya és Eszék közt húzódó útvonalának 3 dimenziós, virtuálisan berepülhető modelljét. A virtuális repülés egyaránt élvezhető érintőképernyős kültéri kioszkon, vagy joystickkal vezérelt számítógépen. A felhasználó real-time, azaz valós időben tud mozogni a tájban, akár egy játékban. Megadott pontokon többnyelvű multimédiás információ helyezhető el.
A fejlesztés a 2008-ban elkezdett 3worlD projekt folytatása, melyet kifejezetten a turizmus marketing területén ajánljuk önkormányzatok, turisztikai szervezetek számára.
A Bakonyai Ökoturisztikai Bemutatóhely 2014. augusztus 24-én nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. A létesítmény célja a Bakonyától Eszékig húzódó Baranya Zöldút természeti értékeinek, növény és állatvilágának megismertetése az érdeklődőkkel. A gyerekek és felnőttek számára is kellemes időtöltést biztosítanak a bemutatóhelyen kialakított interaktív tanulási eszközök és a természetes anyagokból készült játékok. A látogatók megismerkedhetnek a település kialakulásának történetével a dinoszauruszok korszakától egészen napjainkig, ötletes fajátékokkal csiszolhatják memóriájukat és ügyességüket, mikroszkóp segítségével vizsgálhatják meg a Mecsek legapróbb élőlényeit és az interaktív térképen percek alatt bebarangolhatják a Baranya Zöldutat.
2014. augusztusban adtuk át a Világörökséghez tartozó Hercegkúti pincefalu és Hercegkút község 3 dimenziós, virtuálisan berepülhető modelljét, prospektusait és információs tábla rendszerét. A Hercegkúthoz tartozó pincesor 195 pincéjével 2002-ben a Világörökség részévé vált, az akkor még Tokaj-Hegyaljai borvidék felvételének köszönhetően. Az ünnepélyes projektzáró eseményen szakmai konferencián vettünk részt építészek, polgármesterek társaságában, ahol bemutattuk az országban egyedülálló, kültéri érintőképernyős kioszkon futó 3D virtuális sétánkat. Emellett a kioszkról „szelfizni” is lehet, elektronikus képeslap küldhető a háttérben a pincesorral.
Orfűn, a Pécsi-tavat körülölelő sétány a természetkedvelő kerékpárosok, gyalogosok és futók számára épült ki pár éve. Az Orfűi TDM 2013 nyár elején nyílt tervpályázatot írt ki egy „Futókapu” elnevezésű installáció ötletére és kivitelezésére, melyre nyár végéig lehetett jelentkezni. A nyertes pályázatot Szász István, a Geo-Gráf Kft. ügyvezetője készítette. A zsűri méltányolta, hogy a terv kifejezi Orfű egyik legfőbb vonzerejét, egyedi, kreatív megjelenésű, illeszkedik a tájba. A tervezés egyszerűbb volt, mint a kivitelezés, de azért az időjárással dacolva sikerült felállítani a Pécsi-tó déli részén kezdődő, 6 km hosszú útvonal kezdő és végpontján. A kivitelezésben a Geo-Gráf Kft. munkatársainak (Sinkovits Milán, Kánya Péter, Szász István) segítségére volt Milkovics Jenő fafaragó és Papp Sámuel (Foreta ’86 Kft.).
„Mások voltak!?” címmel nyílt utazó kiállítás a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar folyosóján, a Geo-Gráf Kft. segítségével. A kiállítás a magyar zsidóság deportálásának 70. évfordulója alkalmából meghirdetett Magyar Holokauszt Emlékévhez kapcsolódva az ország több pontján, illetve a Felvidéken került bemutatásra. A kiállítás a hétköznapi közösségi térbe integrálva került installálásra, főleg az érzelmekre hatva, fotók és kihelyezett tárgyak bemutatásával elevenítik meg a történelmet.
A Kneipp-taposó eredetileg Sebastian Kneipp német szerzetesről elnevezett természetgyógyász módszer. Lényege, hogy a mezítlábas paciensek felváltva sétáltak a hideg és meleg vízben, időnként kavics ágyon, fűben, természetes anyagokon maszírozva talpukat. Napjainkban egyre gyakrabban találkozhatunk a módszerrel gyógyfürdőkben, wellness központokban. Az utóbbi időben a módszer kissé átalakulva kiköltözött a természetbe. Sokfelé épülnek „száraz” taposók, „mezítlábas parkok” ahol a gyógyászati funkciót felváltva inkább a turistákat várják és az élmény kap elsőbbséget. Az orfűi szigeten a gyerekek mellett a felnőttek is felidézhetik azt az időt, amikor talpuk még természetes anyagokkal találkozott anélkül, hogy anyu rájuk kiabálna: „Húzz fell zoknit, különben felfázol!” Az orfűi parkot leghamarabb 2014 nyár elején lesz célszerű kipróbálni. A mezítlábas élmény tapasztalható különféle természetes és mesterséges kő felületeken, homokon, sóderben, faforgácson, faháncson, tobozon, füvön és ha már Orfűn vagyunk, természetesen a tó vizében.
Szóval ha Orfűn jársz, le a cipővel!
A határokon átnyúló munkánk legfrisebb eredménye a szlovákiai Ipolyság (ma úgy hívják Šahy) és Ipolybalog (Balog nad Ipľom) között húzódó tanösvényt ábrázoló terepasztal. A makett a Jégmadár központ egyik látványossága lesz.
Egy hétre az Árkádba költöznek a nyári orfűi szalmafesztivál legjobban sikerült alkotásai. A szoborcsoportok fő célja, hogy a bevásárlóközpont vendégeinek figyelmét az idei fűtési szezontól kezdve 100%-ban megújuló energiával előállított pécsi távhőszolgáltatás előnyeire irányítsa. Az ismeretterjesztés mellett játékra is invitálták a kiállítás látogatóit.
2013. október 28-a és november 3-a között, egy héten keresztül mintegy tucatnyi szalmaszoborból álló kompozíciók három helyen várják a látogatókat az Árkád üzletközpont Rákóczi útról nyíló folyosóján. Az alkotások azoknak a művészeknek a munkái, akik a nyári szalmafesztivál vendégei voltak Orfűn. A kiállítás apropója, hogy az október 15-én elindult fűtési szezon lesz az első Pécs történetében, amelyben a város teljes távhőellátását megújuló energiaforrások felhasználásával biztosítja a Pannonpower. Ez 31 ezer lakás és több száz közintézmény fűtésére jelent fenntartható és környezetbarát megoldást.
A kiállításhoz nyereményjáték is kapcsolódik: nem kell mást tenni, mint ellátogatni az Árkádba, készíteni egy közös fotót bármelyik szoborral és beküldeni a szalmaszobrok@pannonpower.hu címre. A november 7-ig beküldött fotók készítői között összesen 100 ezer forint értékű Árkád vásárlási utalványt sorsolnak ki.
A kiállítást a Pannon Power támogatásával a Geo-Gráf Kft, a Ferling Pr ügynökség és az Orfűi Panoráma Camping hozta létre.
A kiállítás művészeti vezetője a pécsi Pál Zoltán szobrász művész és a horvátországi Nikola Faller.
Önmagukban kreativitást érzők már készülhetnek a 2014. augusztusában megrendezésre kerülő újabb szalmafesztivál szobrainak elkészítéséhez.
Bővebben: Orfűi Szalmafesztivál és Pannon Power